MEZŐGAZDASÁG, AGRÁR HÍREK, CIKKEK, ÉRDEKESÉGEK

Nem csak a gyümölcsök, de a kenyér is drágulhat ősztől!

Nem csak a gyümölcsök, de a kenyér is drágulhat ősztől!

Nem csak a gyümölcsök, de a kenyér is drágulhat ősztől! Bár mértékében nem éri utol, mégis számítanunk kell rá, hogy a kenyér és más pékáruk ára is 6-8%-os emelkedést mutat majd ősszel.

Ennek legfőbb oka, hogy a betakarított búza minősége az aszályos, majd túlzottan csapadékos időjárási időszakok váltakozása miatt nem érte el az eddigi évek átlagát, a betakarított termény pusztán 20 %-a felel meg a pékáru előállításhoz szükséges követelményeknek, a malmi minőségnek.

 

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke azt nyilatkozta a Népszavának, hogy bár ez az arány még változhat, hiszen tárolás közben is érnek még a szemek, de az áremelkedés ettől függetlenül borítékolható, hiszen a búza és a liszt drágulásának közel 75 %-a jelenik meg a kenyér árában.

 

Emellett számolni kell még a munkaerő és a szállítás költségének emelkedésével is, de ez nem jelent majd számottevő különbséget.

Bár nagy mértékű befektetéseknek köszönhetően sok magyar gazda állt már rá a precíziós művelésre, de további fejlesztésekkel és munkagép beruházásokkal elérhető, hogy a betakarítás specifikussága jobb minőségű termékeket eredményezzen.

A vetőmagok minősége is közre játszik, hiszen minél specifikusabb a búza magja, minél jobban tűri a helyi viszonyokat és hatásokat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy jobb minőségű lesz a végeredmény.

Bár Magyarországon már belefogtak a vetőmagok helyi fejlesztésébe, és a helyi viszonyokra való felkészítésére, de még általánosságban mindig a nemzetközi kínálat és az import magok képviselik azt a színvonalat, ami a jó minőségű terményt eredményezi.

Persze, nélkülözni nem fogjuk a pékárut idén sem, hiszen a betakarított mennyiség eléri az 1,2 millió tonnát, bár a korábbi 1,2 millió hektár helyett egy ideje már csak 900-950 ezer hektár a gabona itthoni termelőterülete.

A szeszélyes időjárásnak köszönhetően a tavalyi 44-45 000 Ft-os tonnánkénti ár, idén akár a 60 000 Ft-ot is elérheti az előrejelzések szerint.

Az áremelés megjelenését az őszi időszakra prognosztizálják, de mivel a malmok helyenként rendelkezhetnek még tartalékokkal, így ez egyéni eltéréseket is mutathat, és feltételezi, hogy az áremelés nem egyszerre jelenik majd meg a piacon, és területenként is nagy eltérések lehetnek.

És hogy mit tehetnek a magyar gazdák, hogy a termelés folyamatosságát és minőségének színvonalát fenntartsák?

Jó minőségű zöldség és gyümölcs palánták és munkagépek beszerzésével tudják megkönnyíteni dolgukat, és az utóbbi esetében kiváló forrás a Krimzon Kft. 

Sok tíz éves tapasztalattal rendelkezünk mezőgazdasági gépek importjában, így rendkívül jó feltételeket tudunk biztosítani megrendelőink számára.

Emellett kiváló finanszírozási konstrukciók elérésében is támogatjuk őket, valamint egyedülálló szervízgaranciával adjuk meg a vásárlás biztonságát. 

Végig kísérjük a folyamatokat a kezdetektől, egészen a gépsorok esetleges összeállításán és megtervezésén át, a beüzemelésig, majd a későbbi karbantartási munkálatokig, így a mi közreműködésünkkel minden egyes gazdaság biztonságban lehet!

Számos kapacitásbővítés és tevékenységbevezetés fűződik a nevünkhöz, eddigi megbízóink mindig szívesen ajánlanak minket!

Tehát összességében elmondható, hogy a Krimzon Kft szakértelmével, tapasztalatával és kiváló minőségű termékeivel hatékonyan támogatja a magyar agrárium fejlődését és működését.

Zöldség és gyümölcs importtal pedig jól kiegyenlíti és betömi az esetleges piaci réseket.

Várjuk kis és nagy gazdaságok jelentkezését, valósítsuk meg együtt a célokat!

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések

Mezőgazdasági gépek, zöldség és gyümölcs feldolgozó gépek, zöldség gyümölcs nagykereskedelem és palánta forgalmazás. 

MICHALAK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓJA.

Elérhetőség

+36-30/559-1552

OFFICE@KRIMZON.EU

1071 BUDAPEST, DEMBINSZKY U. 38/III 28

Levelezési cím

6772. Deszk. Széchényi István 51/b

Telephely
Kérjük, amennyiben szöveg elírást, vagy technikai problémát tapasztal, jelezze: Bakó Krisztián. Online marketing specialist