MEZŐGAZDASÁG, AGRÁR HÍREK, CIKKEK, ÉRDEKESÉGEK

ÚGY TŰNIK, A MEZŐGAZDASÁG AZ EGYIK LEGVÁLSÁGÁLLÓBB GAZDASÁGI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON!

ÚGY TŰNIK, A MEZŐGAZDASÁG AZ EGYIK LEGVÁLSÁGÁLLÓBB GAZDASÁGI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON!

Úgy tűnik, a mezőgazdaság az egyik legválságállóbb gazdasági szektor Magyarországon! Sokaknak voltak a 2020-as évre nagy üzleti és fejlesztési terveik, de számos ágazatban ennek gátat vetett a világjárvány.

A GAZDASÁG, MINT AHOGYAN AZT VÁRNI LEHETETT, ÉRZÉKENYEN REAGÁLT AZ ÚJ KIALAKULT HELYZETRE.

 

SOK ÁGAZAT, MINT PÉLDÁUL A TURIZMUS, A VENDÉGLÁTÁS VAGY ÉPPEN A SZOLGÁLTATÓ IPAR EGYES RÉSZEI IS, SZINTE TELJESEN LEÁLLTAK.

 

A PIACI SZEREPLŐK NAGY BAJBAN VANNAK, AZ ALKALMAZOTTAK SOK ESETBEN UTCÁRA KERÜLTEK, ÉS HOL VAN MÉG A TÖRTÉNET VÉGE.

 

 

A MÁSODIK HULLÁM KÖVETKEZTÉBEN MÁR MEGKEZDŐDTEK A SZIGORÍTÁSOK ÉS BEZÁRÁSOK, EGYES EGYSÉGEKNEK EZ BIZTOSAN A VÉGÉT JELENTI, ÉS AZ ESETLEGESEN KIALAKULÓ HARMADIK VAGY NEGYEDIK HULLÁM SEM JELENT ÉPPEN KEDVEZŐ KILÁTÁSOKAT EZEKNEK A SZEKTOROKNAK.

 

A MEZŐGAZDASÁG EHHEZ KÉPEST A FELMÉRÉSEK SZERINT JÓL ÁLLJA A SARAT, KIFEJEZETTEN, HA A TÖBBI ÁGAZATOT IS SZÁMÍTÁSBA VESSZÜK.

 

UGYAN ITT IS TÖRTÉNTEK SZÜKSÉGSZERŰ VISSZAESÉSEK, UGYANAKKOR A FELVEVŐPIACOT NEM ÉRINTETTE OLYAN MÉRTÉKBEN A KIALAKULT VÁLSÁG, MINT AZ EGYÉB SZEGMENSEKET.

 

A tavaszi aszály és az utána következett nagy esőzések sokkal nagyobb mértékben károsították például a termést, és befolyásolták az eladásokat, mint maga a járványhelyzet.

Arról már nem is beszélve, hogy a járványhelyzet következtében számos új finanszírozási támogatás került bevezetésre, és ez serkentette a gazdaságokban a fejlesztési kedvet.

De nem csak az új támogatások, hanem a kedvezőbb adózási környezet kialakítása is pozitív hatással volt, kifejezetten a kis és közép vállalkozásokra.

A folyamatok abszolút egy jobb, élhetőbb és kedvezőbb feltételekkel bíró gazdasági környezetet vetítenek elő, ez pedig vonzó alternatívává teszi az agráriumot újra a fiatalok számára.

Összegezve tehát az új helyzet egy teljesen új piaci környezetet szült, melyben nyilvánvalóvá vált, hogy a mezőgazdaság fejlesztése az ország egyik elsődleges érdeke.

Fontos célul tűzték ki a vezetők, hogy hazánkat önellátóvá kell tenni, ami az élelmiszer termesztés és előállítás terültét illeti, és ennek érdekében meg is tesznek minden szükséges lépést.

Magyarország történetében nagyon régen nem látott fejlődés következik ezen a területen, a gazdaságoknak azonban egyéni felelőssége, hogy jól éljenek a kínálkozó lehetőségekkel.

Fontos, hogy mindenki jól mérlegelje, milyen támogatásokra, hitel lehetőségekre, finanszírozási segítségre jogosult, és ezeket a lehető legjobb és legoptimálisabb módon igyekezzen felhasználni.

Ha pedig segítségre van szüksége a gazdaságok vezetőinek, azt is időben és elég körültekintően érdemes kiválasztani.

A Krimzon Kft már a 90-es évek közepe óta az iparág aktív szereplője, először zöldség-, gyümölcs importtal, majd később mezőgazdasági munkagépek forgalmazásával és jó minőségű palánták forgalmazásával is elkezdett forgalmazni.

De nem csak abban nyújtunk jelentős segítséget a magyar gazdaságok számára, hogy beszerezhessék a legjobb agrár munkagépeket és palántákat, hanem teljes fejlesztési tervek megvalósításában is hatékony segítséget tudunk nyújtani.

Profi pályázatíróink és felkészült csapatunk naprakész információkkal és nagy elhivatottsággal segítik a gazdaságokat a legjobb finanszírozási és lízing vagy hitel konstrukciókhoz, és minden kérdésben készséggel állnak a gazdaságok rendelkezésére.

A jelenlegi helyzetben nagy előnyünk, hogy jelen vagyunk az online térben, így akár személyes találkozás nélkül is nagy előrelépéseket tehetünk bizonyos ügyekben.

Várjuk mindazok jelentkezését, akik nem érik be a középszerűvel, csak a legjobb minőségű gépeket, palántákat és megvalósítási terveket hajlandóak elfogadni.

MI CSAK EZEKKEL SZOLGÁLHATUNK, ÉS GARANTÁLJUK, HOGY AKI VELÜNK DOLGOZIK, AHOGY EDDIG SEM, EZ UTÁN SEM FOG A MUNKÁNKBAN CSALÓDNI!

Vissza

Kapcsolódó bejegyzések

Mezőgazdasági gépek, zöldség és gyümölcs feldolgozó gépek, zöldség gyümölcs nagykereskedelem és palánta forgalmazás. 

MICHALAK MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK KIZÁRÓLAGOS MAGYARORSZÁGI FORGALMAZÓJA.

Elérhetőség

+36-30/559-1552

OFFICE@KRIMZON.EU

1071 BUDAPEST, DEMBINSZKY U. 38/III 28

Levelezési cím

6772. Deszk. Széchényi István 51/b

Telephely
Kérjük, amennyiben szöveg elírást, vagy technikai problémát tapasztal, jelezze: Bakó Krisztián. Online marketing specialista